Nekomonogatari: Kuro (Episode 04)

~ it hurts still though...

“We cannot simply sit and stare at our wounds forever. We must stand up and move on to the next action.”

— Haruki Murakami, 1Q84

~ Egy balfasz naplója

Egyik legjobb barát: "Az a csaj nagyon nézett, miért nem mentél oda?"

Én: "Hátőőő... 😬😶‍🌫️"

*fejemben: "Ez most azért nézegetett ennyire, mert tetszem, vagy mert gecifurán nézek ki? Jó hagyjuk...😶"

#önbizalom ahaha

~ Változó világ 🧭

🇭🇺🇪🇺🇺🇦🇺🇲🇷🇺

Nem tudom feltűnt-e másnak is, hogy a világ kissé drasztikus fordulatott vett/vesz éppen. Kicsit többről szól ez annál, hogy holnaptól ismét drágább-e a kenyér vagy a benzin. A világ polarizálódik ismét, tüntetések, forradalmak, háborúk zajlanak éppen...

A globális politikai színtéren lassan az egyenjogúságot és a "szabadságot" újra felváltja a "nagyobb kutya baszik" elv. Amerika, Oroszország, Kína, egy töredezett Európa, egy kis lázangó "lófasz" Magyarországgal, aki házasság helyett inkább kurválkodik, lázadozik, mint egy rosszul nevelt kis csitri, a szabadság, szuverenitás nevében - cserébe minden irányból megy a szopás...

Tudom csúnyán hangzik, pedig szeretem ezt a helyet. Mondjuk nem a vezetőség miatt, akik ebbe az irányba kormányoznak. Megy a korrupció, a dezinformáció, a szinte már nevetségből pofátlanságba átcsapó hazug kijelentések, terelések. Mindez csak azért, hogy jó zsebbe kerüljenek a dolgok...

Kicsit tekintsetek túl mindezen, és nézzetek körül a szomszédban, a világban. Sőt, ne csak nézzetek, lássatok is, halljátok is a dolgokat, értelmezzétek is azokat. Tekintsetek csak "Az Ukrajna nevű terület"-re, és gondolkozzatok el azon, hogy a szabadságnak vajon mekkora is az ára. Elvégre jogok mellé kötelezettségek is járnak, továbbá, ahogy a mondás tartja:

"Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek."

/ Jelige: kritikus gondolkodás, orientáció /

Nem tudom mit tennék, ha netán valakinek igazán megtetszenék, bejönnék (bár ettől aligha kell féljek). Legyen kölcsönös az érzet vagy sem, attól tartok, hogy csak fájdalmat és csalódást okoznék. Őszintén szólva, nem tudom mit csinálnék. Vágyom a kötelékre, a szerelemre, barátságra, elfogadásra, megértésre és egyebekre tényleg, de már nem látom realitását ennek az egésznek...

/ vajon hagytam-e bármi hasznosat hátra a sebeken kívül... /

“A dream can fortify a man’s life, or it can bring suffering upon it. A dream can make a man feel alive, or it can kill him instead. Even if a man is abandoned by that dream, part of it will remain smouldering in his heart. Every man has envisioned his life in this way, at least once. A life as a martyr to his dream, his God. To simply exist just because one’s been born is the sort of notion that I hate. I can’t stand it.” –Griffith

Berserk

~ Te belemennél, ha csak rövid ideig tart?

Ha azt nézzük semmi sem tart örökké, és hülyeség lenne arra várni, hogy "majd ha eljön a megfelelő idő" hiszen gyakran vált az ember életstílust is. 8 év ált. suli, 4 év középsuli, 3-6 év egyetem, vagy egyből meló, élőléptetés, áthelyezés, teljes meló váltás, tovább/átképzés, költözés, személyiség és életcélok változása, akármi. Na és most nézzük ezt két emberrel egyszerre...

Egyrészről hülyeség a "majd ha minden patika lesz, akkor megtalálom az életem végéig tartó szerelmet" nézőpont, másrészről az is hülyeség, ha az ember ösztönei által hajtva fűvel fával menetel, miközben az élete egy "shit tornado".

Ki/mi szabja meg mi a helyes? Mennyiség, minőség, időtartam miegyebek? Mindent bele, vagy csak lábujjhegynyit? Mi van ha csak 4 hónap, vagy 4 év, vagy akár 4 évtized? Mi van ha csak átmeneti, de jó volt amíg tartott és jól is váltok el? Netán 4 évtized és 3 gyerek után jobb szarul elválni?

Végén már a fejem is belefájdul a túlgondolásba és arra jutok a racionalizálással, hogy jobb egyedül... de mégis, mintha valami hiányozna itt bent. 💟

/ confusion level 100% /

Blue Water Lilies by Claude Monet

~ Rémálmom volt. Olyan rémálom, melyben egy szerettem halt meg. Kis időbe telt, mire felfogtam. Térdre rogytam, majd torkom szakadtából üvölteni kezdtem. A fülsüketítő hang némaságba torkollott, majd könnyek között ébredtem...

Nem tudom mennyire furcsa dolog, de nem szeretem, sőt irritál, ha beszélnek hozzám, mikor olvasni próbálnék. Ha fontos/lényeges dologról van szó megértem, de ha olyan dologról van szó, ami bőven ráér, vagy teljesen felesleges, nem értem miért kell beszélni az emberhez... Nem látszik, hogy egy könyv van a kezemben, esetleg az, hogy tanulok/szakirodalmat olvasok? Értem én, hogy az ember nem szereti, ha figyelmen kívül hagyják, én se szeretem, de ha egyszer az ember elmélyülten, figyelmesen próbál olvasni, miért kell ezt csinálni?!! 😭

/ Idegesítő Háttérzaj /

I will never understand those who rush from one love to another, not because their hearts are full, but because they are afraid of the emptiness. Is it love they seek, or only the feeling of being needed? Do they never believe in waiting, in trusting that the love meant for them will find its way, no matter how long the silence lasts?